János space

                         







Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és más emberekről, a dolgok és más emberek megváltoznak vele szemben... Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít... Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk... Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye... Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk es lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük..
                                                                          Dale Carnegie:








„Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.
Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.
Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.
Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. • Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele. Tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.” 

                                                                        Coelho, Paulo







"Kisfiù megkérdezte az Annyàt "Miért sìrsz?"
Azért mert asszony vagyok mondta neki.
Nem értem mondja a fiù.
Az anya csak àtölelte és mondta nem is fogod soha megérteni.
Késöbb a fiù az apjàt kérdezte meg,
Miért tünik ùgy hogy Anyu ok nélkül sìr."
Minden asszony ok nélkül sìr annyi volt az egész amit az apja mondhatott.
A kisfiù felnölt és férfivà vàlt.
Ès folyton nem értette miért sìrnak az asszonyok.
Végül felhìvta az Istent és mikor végre kapcsolatba lépett vele megkérdezte
Uram miért sìrnak olyan könnyen az asszonyok?
Az Isten ìgy felelt: Mikor az asszonyt teremtettem különlegesnek kellett lennie.
Teremtettem neki vàlat elég eröset ahoz hogy elbìrja a vilàg terhét.
de oly gyöngédet hogy nyugalmat biztosìtsanak.
Adtam neki belsö eröt hogy bìrja ki a gyermek szülést és elutasìtàst melyet sokszor kap a
gyermekeitöl.
Adtam neki keménységet amely segìt neki folytatni ott ahol màr mindenki feladja.
Gondoskodni a csalàdjàròl betegség és fàradsàg ellenére panasz nélkül.
Adtam neki érzést szeretni gyermekeit minden körülmény közt.
Annak ellenére is mikor a gyermeke mélyen megsérti.
Adtam neki eröt elfogadni a férjét hibài ellenére.
Bordàjàbòl formàltam öt hogy örizze az ö szivét.
Adtam neki bölcsességet hogy tudja hogy a jò férj soha nem sérti meg a feleségét,
De olykor pròbàra teszi az erejét és a döntö képességét,
kitartani mellette minden viszonytgsàgba.
Ès a végén adtam neki a könnyet mely kicsordul és kizàròlag csak az övé.
Hogy fel tudja hasznàlni bàrmikor mikor szüksége van rà.
Hogy mindent el tudjon viselni.
Ahhoz a könyhöz joga van.
Senki nem bìr ki szò nélkül annyit mint az asszon.
Az asszony szépsége nem a ruhàba van mellyet hord
Nem az alakjàba nem is abban hogyan fésüli a hajàt.
Az asszony szépsége a szemeibe kell hogy legyen mert azok a kapu a szivéhez
és a helynek amelyben a szeretet lakik. 

                                                                                             Revesa, R.




„A civilizáció szekere, amely a jaggernati bálványéhoz hasonlatos, épp, hogy kissé meglassítja vágtáját, ha a többinél kevésbé törékeny szív kerül útjába; majd gyorsan átgázol rajta, és diadalmasan robog tovább. Így teszel te is, olvasóm, fehér kezedben tartva ezt a könyvet, puha karosszékedbe süppedsz, mondván: ez talán elszórakoztat. Miután elolvastad az öreg Goriot titkolt balsorsának történetét, jó étvággyal megebédelsz, érzéketlenségedet a szerző rovására írod, ráfogod, hogy túloz, megvádolod, hogy átkölti a valóságot. Tudd meg hát: ez a dráma nem a képzelet szüleménye, nem is regény. All is true - annyira valóságos, hogy egyes elemeit bárki felismerheti a maga környezetében, esetleg saját szívében.”
                                                                                                                   Balzac





Jó lenne tudni, van-e egyáltalán barátság? Most nem arra az alkalmi örvendezésre gondolok, mellyel két ember megörül egymásnak, mert életük egyik szakaszában bizonyos kérdésekről egyformán gondolkoznak, mert hasonló ízlésük, megegyeznek kedvteléseik. Ez mind nem barátság. Néha már azt hiszem, ez a legerősebb kapcsolat az életben... talán ezért ilyen ritka. S mi van az alján? Rokonszenv? Üres, híg szó, tartalma nem lehet elég erős ahhoz, hogy két ember az élet válságos helyzeteiben is kiálljon egymásért, csak rokonszenvből? Talán valami más?... Talán van egy szemernyi Erosz minden emberi kapcsolat mélyén?
                                                                                                                                                Talmud





Azt hiszem, a szenvedés az emberi élet lényeges alkotórésze, amely nélkül teljesen cselekvésképtelenek lennénk. Mindig megpróbálunk kitérni a szenvedés elől. Ezer meg ezer módon kísérletezünk, de teljesen sohasem sikerül. Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mindenképpen keresnünk kellene legalább egy olyan utat, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy elviseljék az elkerülhetetlen szenvedést, minden egyes emberi lény osztályrészét. Aki legalább annyit elért, hogy el tudja viselni a szenvedést, már csaknem emberfeletti feladatot teljesített. Ez bizonyos fokig örömmel vagy elégedettséggel töltheti el. Ha ezt ön boldogságnak nevezné, nem sok kifogásom lenne ellene.
                                                                                                                         Carl Gustav Jung





Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem.
                                                                                                                                 Carl Gustav Jung